A Második Nemzetközi Eugenetikai Konferencia emblémája, 1921.
2. NÁCI IDEOLÓGIA 2.1 Totalitárianizmus | 2.2 Fajhigiénia | 2.3 Propaganda | 2.4 Antiszemitizmus
Ez az oldal olyan feladatokat és képeket tartalmaz, amelyek hozzásegítenek a nácik eutanáziaprogramja kulcslépéseinek megértéséhez. A feladat elvégzésével jobban megértheted majd, hogy milyen fontos megvédeni a demokratikus értékeket és az emberi jogokat. Ezenkívül reflektálhatsz arra, hogy a társadalomban végbemenő csekély változások, illetve a mások szenvedése iránti közöny és hallgatás hogyan vezethet szörnyű következményekhez.
A náci "eutanázia" gyökerei a Harmadik Birodalomban
A náci ideológia gyökerei a 19. századig nyúlnak vissza. Az eugenika (fajnemesítés) ezek közül a legfontosabb. Eugenikusok a világ minden tájáról nemesíteni, javítani akarták az emberi génállományt. Az volt a cél, hogy visszaállítsák a „természetes szelekciót”, és megelőzzenek egy állítólagos elfajzást.
Az eugenika mozgalom a világ számos országában befolyást nyert, például az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Svájcban és Svédországban. A németországi „fajhigiénia” – ahogyan ők nevezték az eugenikát – arra lett volna hivatott, hogy „megtisztítsa” a német népet az idegen befolyástól és a „fajkeveredéstől”.
Az első világháború után ismét felerősödött az eutanázia körüli vita. Maga a szó a görög nyelvből származik, és eredetileg azt jelenti: „jó (kegyes) halál” – legalábbis a haldokló szempontjából. Nem csak a jobboldal támogatói helytelenítették, hogy olyan sok egészséges ember halt meg a fronton, miközben az otthon maradott fogyatékos emberek és pszichiátriai betegek túlélték a háborút.
Egyre több és több hang javasolta, hogy azokat, akik „nem méltók az életre”, kegyelemből meg kellene ölni. Ez az elképzelés azt is tartalmazta, hogy a társadalmat megszabadítsák azoktól, akiknek a létezése csak „terhet” jelent. A nemzetiszocializmus átvette ezeket az eszméket. Egy nemzetközösséget (Volksgemeinschaft) akart teremteni erős és egészséges „árja” egyedekből. A genetikai betegségekkel rendelkező „árjákat” éppúgy, mint a zsidókat veszélynek látták az etnikai közösség faji egészségére nézve.
Mindezek az elképzelések már a weimari demokrácia idején is részét képezték a nemzetiszocialista programnak.
Kényszersterilizálás a náci Németországban
Miután a nácik megszerezték a hatalmat 1933-ban, egyik első lépésük az volt, hogy megvalósítsák a genetikailag egészségesnek tartott társadalmat – ezért bevezették a kényszersterilizálást.
A törvény, ami a náci Németországban „a genetikai betegek utódlásának megelőzéséről” címet viselte („Gesetz zur Verhütung erbkranken Nachwuchses”) 1933. július 14-én lépett életbe. 1945-ig körülbelül 200 000 embert sterilizáltak, akiknek többsége fogyatékkal vagy pszichiátriai betegséggel élt. Az eljárás természetesen nem csak az etikai normákat mellőzte, de híján volt a tudományos megalapozottságnak is (például nem volt bizonyított, hogy mely fogyatékosság oka a genetikai öröklődés, stb.).
A náci eutanázia kezdete
1939 nyarán született meg a megsemmisítési programról szóló döntés. Az egyik első lépés volt az ún. “Kindereuthanasie” (gyermekek eutanáziája). 1939 augusztusától a Belügyminisztérium elkezdte jegyzékbe venni a fogyatékos gyermekeket, arra utasítva az orvosokat és bábákat, hogy jelentsenek minden olyan esetet, ahol újszülöttek komoly fogyatékossággal jöttek világra.
A jegyzékbe vett gyerekeket különleges klinikai intézetekbe szállították, ahol a legtöbbjüket halálos injekcióval kivégezték. Az orvosok orvosi kísérletekhez is használták őket. Körülbelül 5 és 10 000 közé teszik a „Kindereuthanasie” során meggyilkolt gyerekek számát.
Az első fogyatékos felnőttek, akiket a náci rendszer tömegesen kivégzett, lengyelek voltak. Szintén a lengyelországi Poznańban kísérleteztek először pácienseken elgázosítással 1939 októberében.
A T4 művelet – 70 000 ember meggyilkolása 1940-41-ben
1939 októberében Hitler aláírta a „kegyes halál rendeletet” (“Gnadentoderlass”). Az intézmény későbbi székhelye a berlini Tiergartenstrasse 4 (innen a „T4 művelet” elnevezés) lett, ezzel együtt további 6 megsemmisítési központot építettek fel (Bernburg, Brandenburg, Grafeneck, Hadamar, Hartheim és Pirna).
A halálra ítélt pácienseket buszok szállították a megsemmisítési központokba. Megérkezésük után a zuhanyzóknak álcázott gázkamrákba vitték őket. Szénmonoxiddal ölték meg az embereket, testüket pedig speciálisan kialakított krematóriumokban égették el. A meggyilkolt emberek rokonai hivatalos, de hamis információkat tartalmazó halotti bizonyítványt kaptak.
Amikor a „T4 műveletet” leállították 1941 augusztusában, már több mint 70 000 áldozata volt. Hitler azért döntött a leállítás mellett, mert a rendszer attól félt, hogy rossz hatással van a lakosság lelkületére. A személyzet közül sokakat elbocsátottak.
Ezután egy része ezeknek a „megsemmisítési szakértőknek” részt vett az európai zsidóság megölésében.
Füst távozik a Hartheim kastélybeli krematórium kéményéből. (1941)
Esküvői kép elkövetők részvételével Hartheimben, 1940. szeptemberében. Balról jobbra: Christian Wirth (a hartheimi megsemmisítő központ irodavezetője, később a lengyelországi zsidóság tömeges meggyilkolásának egyik vezető tervezője), Franz Reichleitner (Wirth helyettese Hartheimben, később a sobibori megsemmisítő tábor parancsnoka a megszállt Lengyelországban), Elisabeth Vallaster (a menyasszony, egy hartheimi „ápolónő”), Josef Vallaster (a vőlegény, krematóriumi dolgozó Hartheimben), Gertrude Blanke (főnővér Hartheimben).
„14f13 művelet” – mozgáskorlátozott és beteg foglyok meggyilkolása a koncentrációs táborokban“
Egyes megsemmisítési központoknak (Bernburg, Pirna-Sonnenstein és Hartheim) már volt új feladatuk, amikor a T4 műveletet leállították. Az új, „14f13” név alatt futó megbízás az volt, hogy a különböző koncentrációs táborok foglyait gyilkolják meg.
Ezeket a foglyokat ugyanolyan módszerrel ölték meg, mint a T4 áldozatait. Az 1944-ben végződő művelet során körülbelül 20 000 fogoly vesztette életét.
Az eutanázia elszórt esetei – páciensek meggyilkolása a pszichiátriai klinikákon
A T4 művelet leállítása után tovább folytatódott a pszichiátriai betegek és fogyatékosok meggyilkolása az egyes intézmények szintjén anélkül, hogy ezt Berlinben megtervezték volna. A pácienseket gyógyszerekkel ölték meg, vagy az elégtelen táplálás és rossz bánásmód következtében haltak meg.
A források elégtelensége miatt rendkívül nehéz megmondani az áldozatok teljes számát ezekben az intézményekben. A becslések szerint több mint 100 000 pácienst öltek meg 1945-ig az otthonokban és klinikákon.
A Harmadik Birodalom területén zajló ezen műveletek mellett az elkövetők körülbelül 30 000 fogyatékos vagy pszichiátriai betegségben szenvedő embert öltek meg a megszállt Lengyelországban, Fehéroroszországban, Ukrajnában vagy Oroszországban.
Ahogyan a nácik egyéb műveleteinek esetében is, még mindig nem ismerünk minden adatot; további kutatások szükségesek.
2.2.a Nézzétek meg a Második Nemzetközi Eugenetikai Konferencia (1921) logójáról készült képet! Mi lehetett az oka annak, hogy az eugenizmus támogatói szükségesnek érezték kimutatni, hogy az eugenetika oly sok különböző tudományon alapszik?
2.2.b Miért válhattak az eugenetikai mozgalom eszméi oly népszerűvé a nemzetiszocialisták körében?
2.2.c Vitassátok meg, miért jelent etikai-morális problémát korunkban a fajnemesítés eszméje? (gondoljatok a felvilágosodás eszméire, emberi jogokra, humanizmusra, esélyegyenlőségre, amelyeket manapság értéknek tartunk az európai társadalmakban).