Romák a náci Németországban

Reinhard Florian  |  Életrajz  |  Romák a náci Németországban

További olvasnivaló az európai roma kisebbségekről, cigányellenességről és üldözésről itt: A roma népirtás >>

Ahogyan Hitler egyre erősebb hatalomra tett szert Németországban, a romák élete kezdett megváltozni. Bár szinte mindig ki voltak téve üldözésnek, még ennél is rosszabbra fordult a helyzetük a 20. század ’30-as éveinek közepétől.

A romákat a zsidókhoz hasonlóan faji törvényekkel sújtották, és életüket számos területen korlátozták. Számos foglalkozást nem űzhettek, korlátozták őket a szabad utazásban, szétválasztották a családokat, és mind a felnőtteket, mind a gyerekeket szinte rabszolgamunkára kényszerítették. Megtiltottak bárminemű kapcsolatot romák és németek között.

Nomád életmódjuk miatt antiszociális elemekként kezelték őket, mint akiknek nincs hely ebben az új német társadalomban. A háború kitörése után bebörtönözték őket, a megszállt Lengyelországban létrehozott gettókba, majd gyűjtő- és megsemmisítő táborokba vitték őket.

1942-ben Heinrich Himmler döntése nyomán minden, a Harmadik Birodalomban maradt roma embert arra ítéltek, hogy egy Auschwitzban kialakított speciális „cigánylágerbe” vigyék őket; később, 1944. augusztus 2-án elrendelték a „cigányláger” felszámolását és az itt raboskodók megsemmisítését.

A mauthauseni koncentrációs tábort az 1938-ban a Harmadik Birodalomhoz csatolt Ausztria területén építették. Kezdetben a tábort a feltételezett politikai ellenfeleknek és a Német Birodalom ideológiai ellenzékének hozták létre.

1939-ben a nácik Gusenben létrehozták a tábor egyik melléktáborát egy kőbányánál, ahol a foglyok szörnyű körülmények között gránitot bányásztak új, monumentális épületek építésére a Harmadik Birodalomban és néhány altáborban. Az átszállítás az új táborba borzalmas körülmények között zajlott. A teherautókon nem volt víz, zsúfoltak voltak, a foglyokat szállító vonatoknak órákig kellett várakozniuk, hogy utat engedjenek a katonai szállítmányoknak. A kocsikban összezsúfolt emberek végső kimerültségben érték el Mauthausent.

A tábori életkörülmények szintén súlyosak voltak. A foglyoknak kényszermunkát kellett végezniük a német hadiiparnak, és állandóan kínozták őket. Sokan már az érkezésük után hamar meghaltak a betegségek, a hideg és az éhezés következtében, másokat a gázkamrákban öltek meg, vagy máshogyan végezték ki őket.

1938-tól a háború végéig körülbelül 190 000 embert deportáltak Mauthausenbe a megszállt országokból. Az amerikai hadsereg 1945. május 5-én szabadította fel a tábort.

1940 végére az IG Farben, egy német vegyi üzem Németországból a megszállt Lengyelország területére, Oświęcimhez közel költöztette gyárait. Azért ezt a helyszínt választották, mert vasút közelébe esett, ahol elérhetőek voltak a gumitermékek és az auschwitzi tábor, ami munkaerőt nyújtott a gyárnak.

1942 októberében létrehoztak egy külön tábort, Monowitzot, egy lerombolt lengyel falu, Monowice helyén. Ahogyan Auschwitz más altáboraiban, ennek a tábornak foglyait is kemény kényszermunkára fogták. Utakat építettek, nehéz súlyokat cipeltek, cementet rakodtak, vagy építőanyaggal teli kocsikat húztak.

Azokat, akik nem voltak munkaképesek, gyengék és kimerültek voltak, kiválogatták és meggyilkolták. A túlélőket, akiket nem öltek meg az auschwitzi gázkamrákban, gyalogosan elhajtották az ún. halálmenetekben 1945 januárjában, és Buchenwaldba és Mauthausenbe deportálták. A monowitz-i tábor két híres foglya volt többek között a Nobel békedíjas Elie Wiesel és az író Primo Levi.

Charlottegrube is egy auschwitz-i altábor volt közel egy Charlotte nevű szénbányához, a Hermann Göring Művek konzorcium tulajdonában Rydłutowy-ban. A foglyok két csoportban dolgoztak a föld alatt, illetve a felszínen; szenet hordtak, a bányaműhelyben dolgoztak, vagy a charlotte-i erőművet építették.

Ahogy a többi altáborban, a foglyok kemény körülmények között dolgoztak. 1944-ben több mint 600 rabot zsúfoltak össze a szögesdróttal övezett téglabarakkokban. Az SS tagjai, illetve rendőrök és katonák őrizték őket.

A kimerült és gyenge rabokat kiválogatták és kivégezték Auschwitz-Birkenauban. A kivégzettek helyére újabb rabok érkeztek.

1945 januárjában azt tervezték, hogy a rabokat átszállítják a gross-roseni táborba. Két nap menetelés után a rabokat visszafordították a Vörös Hadsereg közeledése miatt, és a túlélőket Mauthausenbe és altáborába, a melki koncentrációs táborba szállították Ausztria területén.

1945. január 17-én a Vörös Hadsereg közeledése miatt a németek megkezdték a rabok evakuálását Auschwitzból és altáboraiból. Január 21-ére körülbelül 56 000 foglyot szállítottak el. A hideg, a kimerültség és az őrök lövöldözései kb. 9000 emberrel végzett közülük.

A foglyokat, akik túlélték a menetet, a szörnyű hidegben vasúton Mauthausenbe és Buchenwaldba deportálták. Sokan azok közül, akik túlélték a halálmeneteket, már nem érték meg a felszabadulást, és meghaltak a Harmadik Birodalom táboraiban.