A gyermekkorom 1918-1936

Ott voltam.

Keller László 1928-ban született Magyarországon, a Miskolchoz közeli Mezőcsáton. Édesapja, Keller Béla nyomdát alapított. László szülei és családja nem követte szigorúan a vallást, bár a városnak volt ortodox zsidó közössége. Gyerekkorában tartották a húsvétot, a böjtöt Jóm Kippúr idején, szombatonként néha elmentek a zsinagógába.

A városban zsidók és keresztények békésen éltek egymás mellett, noha a város vezető személyiségei között voltak antiszemiták is. A helyi elemi iskolában tanult négy évig. Ez egy zsidó elemi iskola volt, de keresztények is tanultak itt, mivel jó színvonalú oktatást nyújtott. Jó kapcsolatban volt osztálytársaival, de tanárai között akadtak antiszemiták is.

Keller László (1928), Magyarország

Keller László (1928), Magyarország

Hallgasd meg mit mesél László a gyermekkoráról!

Család

Keller László beszél gyermekkora családi emlékeiről.

1) Hallgasd meg, ahogyan Keller László a családjáról mesél, majd válaszolj az alábbi kérdésekre!

  • A te családodnak vannak hagyományai? Mit gondolsz, mennyiben különböznek más családok szokásaitól a ti szokásaitok, ünnepeitek?

  • Mit tudunk meg László családtagjairól?

  • Mit tudunk meg Lászlótól a mezőcsáti zsidó közösségről?

  • Mit mesél László családja vallási életéről?

  • Milyen különbségeket fedeztél fel az ortodox és a neológ irányzat között?

  • Milyen hasonlóságokat fedeztél fel a keresztény és a zsidó vallásos hagyományok, illetve szóhasználat között?

Iskola

Keller László beszél iskolai tapasztalatairól.

2) Hallgasd meg Keller László elbeszélését az iskolás emlékeiről, majd válaszolj a kérdésekre!

  • Idézd fel korábbi iskolai éveidet (alsó vagy felső tagozat). Hogyan érezted magad az iskoládban? Milyen emlékeid vannak róla?

  • Milyenek voltak a tanáraid? Hogyan befolyásolták az élményeidet? Voltak barátaid az osztálytársaid vagy évfolyamtársaid között?

  • Mit tudunk meg Keller László iskolai éveiről és élményeiről?

  • Mit árul el neked az a tény, hogy keresztény és zsidó gyerekek is jártak ugyanabba az iskolába?

  • Mit gondolsz, miért vitték keresztény szülők is a gyerekeiket a zsidó iskolába?

  • László említi, hogy antiszemitizmust tapasztalt a tanáraitól. Véleményed szerint hogyan hat a diákokra a tanárok viselkedése?

Mezőcsát

Diavetítés Keller László szülővárosa, Mezőcsát történetéről.

Források

Animation (slideshow) text sources

  • http://www.mezocsat.hu/?module=news&action=list&fname=zsinagoga
  • https://www.jmpoint.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=113  
  • http://vhaonline.usc.edu

Photo sources

  • http://www.videki-elmenyek.hu/helyi-ertekek/mezocsati-zsinagoga-78.html 
  • http://magyarzsido.hu/index.php?option=com_catalogue&view=detail&id=209&Itemid=20

3) Nézd meg padtársaddal együtt a Mezőcsátról, Keller László szülővárosáról szóló bemutatót. Majd válaszoljátok meg együtt a következő kérdéseket! 

  • Mennyire ismered a saját szülővárosod történelmét? Legalább 2 információt ossz meg a padtársaddal!​​​​​​​

  • Véleményed szerint miben különbözött szülővárosod a mostani állapotától? Mire emlékszel korábbi gyermekkorod helyszíneivel kapcsolatban?​​​​​​​

  • Mit gondolsz arról, amikor régi, történelmi épületek új funkciót kapnak? Véleményed szerint ez segíti történelmi jelentőségük továbbörökítését?​​​​​​​

Egyéb anyagok