Keller László

1918-1936

Keller László 1928-ban született Magyarországon, a Miskolchoz közeli Mezőcsáton. Édesapja, Keller Béla nyomdát alapított. László szülei és családja nem követte szigorúan a vallást, bár a városnak volt ortodox zsidó közössége. Gyerekkorában tartották a húsvétot, a böjtöt Jóm Kippúr idején, szombatonként néha elmentek a zsinagógába. A városban zsidók és keresztények békésen éltek egymás mellett, noha a város vezető személyiségei között voltak antiszemiták is. A helyi elemi iskolában tanult négy évig. Ez egy zsidó elemi iskola volt, de keresztények is tanultak itt, mivel jó színvonalú oktatást nyújtott. Jó kapcsolatban volt osztálytársaival, de tanárai között akadtak antiszemiták is.

1936-1944

A zsidóellenes törvények érzékenyen érintették életüket. Gyermekként nem értette, mi volt az oka a megkülönböztetésnek. Később megváltozott a zsidók és keresztények közötti viszony, egyes kapcsolatok meglazultak, mások akár véget is értek. Középiskolai tanulmányait Miskolcon folytatta, ahol szert tett néhány keresztény barátra. László barátait bántalmazás érte amiatt, hogy van egy zsidó barátjuk. Zsidóként különböző reakciókat kapott: tartózkodás, óvatosság, ellenségesség, együttérzés. Az antiszemitizmus elsősorban apró dolgokban jelentkezett, például valakik betörték házuk ablakait. A körülötte élő zsidók próbálták megtalálni az okát, miért fokozódott körülöttük egyre inkább a gyűlölet. Mindezek ellenére még mindig nem érezték, vagy sejtették előre, mi fog történni.

1944

1944 májusában kijelölték a gettó területét Mezőcsáton. A lakosok nagyobb része tétlenül reagált, érzelmek és észrevétel nélkül.

1944

Apját a gettóból munkaszolgálatra vitték, majd három héttel később Lászlót is. Találkozott apjával a munkaszolgálat ideje alatt, és úgy gondolja, hogy a túlélést apja jelenlétének köszönheti. Ezután a frontra vitték őket.

A háború vége és a későbbi évek 1945 és utána

1944 októberében visszajöttek Magyarországra, de 1945 márciusában a német katonák a munkaszolgálatosokat Bécsbe vitték. Aki ellenállt, lelőtték. Végül gyalog jutottak vissza Magyarországra 1945 áprilisában. Édesanyját, nagymamáját és nővérét Auschwitzban gyilkolták meg. Egy évvel később orvosi egyetemre ment, és itt találkozott későbbi feleségével, Mike Teréziával. Édesapja 1949-ben halt meg. Terézia és László 1950-ben házasodtak össze.